Az AD Plastik Csoport sikeresen zárta 2025. első negyedévét, és a kihívásokkal teli piaci körülmények között is megszilárdította üzleti modelljének ellenálló képességét, és a stratégiai fejlesztéseinek fenntarthatóságát. A várt alacsony üzleti eredmények ellenére növelte a bevételeit, és tovább erősítette pénzügyi stabilitását.

A Csoport teljes üzleti bevétele a jelentési időszakban 35,21 millió eurót tett ki, ami 16,9 %-kal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában, elsősorban az eszközértékesítésből származó alacsonyabb bevétel miatt. Ugyanakkor a sorozatgyártásból és a kapacitás jobb kihasználásából eredő bevételnövekedés a korábbi befektetések és a sikeres új projektek eredménye, melyek hatásai egyre inkább láthatóvá válnak. A Csoport EBITDA-ja 19,3%-kal nőtt, és 4,4 millió eurót tesz ki, míg a nettó nyereség mintegy 271,1%-kos növekedéssel elérte a 3,96 millió eurót.

„Rendkívül dinamikus és kihívásokkal teli környezetben kezdtük az évet, de az elért eredmények igazolják, hogy szilárd alapokat teremtettünk a fenntartható fejlődéshez. A pénzügyi stabilitás erősödése, a nyereségesség növekedése és a 126,8 millió euró értékű új üzleti megállapodások igazolják a versenyképességünket és az egyértelmű fejlődést. Továbbra is felelősségteljesen és céltudatosan végezzük az üzleti tevékenységünket, saját képességeinkre és eddigi eredményeinkre épülő reális optimizmussal. A szilárd alapok, a vezetőség határozottsága és a világos víziók kombinációja a jövőre nézve is ad okot egy kis optimizmusra.” – jelentette ki Marinko Došen, az AD Plastik Csoport igazgatóságának elnöke.

Az első negyedévben sikeresen tető alá hoztunk egy új és jelentős megállapodást az európai piacon, mellyel tovább erősíthetjük a cég piaci pozícióit, miközben a fejlesztési tevékenységek és az új projektekre vonatkozó ajánlatok is intenzívebbé váltak. A hitelállomány leépítésének folytatása és pénzügyi kötelezettségek egy részének átstrukturálása tovább erősítették a pénzügyi helyzetet, teret adva a további operatív fejlődésnek és fejlesztési tevékenységeknek a likviditásra nehezedő fokozott nyomás nélkül.

A geopolitikai feszültségek és a változó piaci környezet ellenére az AD Plastik Csoport továbbra is a fegyelmezett irányításra és a fejlesztési lehetőségek fokozatos erősítésére összpontosít, miközben folyamatosan alkalmazkodik a globális piac kihívásaihoz. Az elért eredmények és az újonnan megkötött üzleti megállapodások szilárd alapokat adnak a stabil üzleti tevékenység és a fenntartható fejlődés folytatásához. Megerősítik, hogy a stratégiai céloknak és a piac kihívásaihoz időben történő alkalmazkodás képességének kézzelfogható hatása és hosszú távú értéke van. A nyereségességre, a pénzügyi stabilitásra és az új projektek fejlesztésére való világos összpontosítással az AD Plastik Csoport továbbra is erős pozíciót foglal el az európai piacon való további előrelépéshez.

Az AD Plastik Csoport Integrált éves beszámolót tett közzé 2024-re vonatkozóan, mely első alkalommal készült az új európai fenntarthatósági beszámolási standardok (ESRS) szerint. Ezzel még inkább megerősítettük az átláthatóság, a felelős üzletvitel és az Európai Unió legújabb szabályozási keretével való harmonizáció terén tett előrelépés iránti elkötelezettségünket. Egy független könyvvizsgáló cég pozitív véleményt adott a Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete követelményeinek való megfelelésről, így az AD Plastik Csoport az egyik első horvát vállalat lett, amely sikeresen átesett a beszámoló új standardok szerinti auditján.

A beszámolási időszakban a Csoport jelentős előrelépést valósított meg, 152,44 millió euró működési bevételt ért el, ami 17,9 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az EBITDA ugyanakkor lenyűgöző 86,0 százalékkal, 13,41 millió euróra nőtt, a nettó nyereség pedig 2,13 millió eurót tett ki. Az erőteljes működési fellendülés mellett tovább csökkent a Csoport eladósodottsági szintje, szilárd alapot teremtve a jövőbeli növekedéshez.

„Bár a jelenlegi globális trendek, az elektromos járművek lassuló értékesítésétől a szabályozás és vámok okozta nyomásig egyre újabb és újabb bizonytalanságot hoznak az autóiparba, továbbra is határozottan a stratégiai fejlesztésre, innovációra és terjeszkedésre összpontosítunk az európai piacon. A beszámolási időszakban 54,8 millió euró értékben kötöttünk új üzleteket, 2025 elejét pedig egy jelentős, 126,8 millió eurós szerződés aláírása fémjelezte egy új vevővel az európai piacon. „Az elmúlt két évben újonnan megkötött projektek összértéke közel 300 millió eurót tesz ki, ami egyértelműen igazolja üzleti modellünk hosszú távú fenntarthatóságát és piaci relevanciáját” – mondta Marinko Došen, az AD Plastik Csoport Igazgatóságának elnöke. 

Az idei jelentés nemcsak a szabályozási megfelelést, hanem konkrét előrelépést is hoz a fenntarthatósági beszámoló készítés terén, beleértve a mélyreható lényegességi elemzést, az érintettek bevonását és az ESG-célok következetes integrálását az üzleti stratégiába. Az adatok összehasonlítása az előző évvel megerősíti, hogy jelentős előrelépés történt az átláthatóság, az adatminőség és a beszámolási módszertan terén. 

Számos fenntarthatósági mutató mutat javulást, például jelentősen, egészen 101,5 százalékkal nőtt az újrahasznosított hulladék mennyisége, 46 százalékkal nőtt az újrahasznosított anyagok aránya a termékekben, és 22,3 százalékkal csökkent a munkahelyi balesetek aránya. Ezek a fejlesztések folyamatos és célirányos beruházások, a folyamatok optimalizálása és a munkakörnyezet folyamatos fejlesztése eredményeként jöttek létre.

„A pénzügyi mutatók egyértelműen az általunk elért stabilitás mellett szólnak. Az elért eredmény, az árbevétel-növekedés és a működési hatékonyság erőteljes növekedése mellett tovább csökkentettük az eladósodottságot és megszilárdítottuk a Csoport pénzügyi helyzetét. Ezzel a ránk váró kihívásoknak megfelelően, valamint ambícióinkkal összhangban biztosítottuk az ellenállóság, a rugalmasság és a további növekedés alapjait” – zárta gondolatait Došen.

Az AD Plastik Csoport nem auditált pénzügyi jelentést tett közzé 2024-re vonatkozóan, amely igazolja a bevételek erőteljes növekedését és az üzletmenet stabilizálódását. Az elért eredmények egyértelműen jelzik a társaság piaci pozíciójának erősödését és a jövőbeni fenntartható növekedés szilárd alapjainak megteremtését.

A Csoport működési bevétele 152,96 millió eurót tett ki, ami 18,2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az EBITDA ugyanakkor 83,2 százalékkal, 13,21 millió euróra nőtt, a nettó nyereség pedig 2,15 millió eurót tett ki.

Az elért eredmények az új projektek megvalósítását, az üzleti folyamatok optimalizálását és a kapacitáskihasználás növekedését tükrözik. Az új projektek az árbevétel-növekedés meghatározó hajtóerejének bizonyultak, melyek további megvalósítása pozitív hatással lesz az üzleti eredményekre 2025-ben és az elkövetkező időszakokban, a kapacitáskihasználás és a jövedelmezőség további növekedésével. A projekt idei évben induló sorozatgyártása várhatóan tovább javítja a cég működési és pénzügyi hatékonyságát.

 „A stabil növekedés, a stratégiai előrelépések és a kiigazítások éve áll mögöttünk egy dinamikus üzleti környezetben.” A makrogazdasági kihívások és a globális autóipari piac bizonytalanságai ellenére figyelemre méltó üzleti eredményt értünk el, amely igazolja a növekedésre és az üzleti optimalizálásra összpontosító stratégiánk sikerét. Különösen örömteli a tény, hogy már láthatóak kulcsfontosságú piaci áttöréseink. A beszámolási időszakban 54,8 millió euró értékben kötöttünk új üzleteket, 2025 elejét pedig egy jelentős, 126,8 millió eurós szerződés aláírása fémjelezte egy új vevővel az európai piacon. Ez szilárd alapot biztosít számunkra a további növekedéshez és a stabil üzletmenethez” – mondta Marinko Došen, az AD Plastik Csoport vezérigazgatója. 

A projekt- és iparosítási tevékenységek 2024-ben a vállalat kiemelt prioritásai közé tartoztak, amelyek sikeres megvalósítása jelentős hatással volt az üzleti eredményekre. Bár az új projektek beindítása miatt jelentősek voltak a beruházások, a szerszámok megfizettetése és a pozitív működési cash flow jelentős hitelállomány-leépítést tett lehetővé. Ezzel párhuzamosan az értékesítési tevékenység nagyon dinamikus volt, az európai piacra és az új szerződések folyamatos beáramlására helyezve a hangsúlyt.

Az autóipar a jelentős változások időszakát éli, ahol a piaci trendek egyértelműen jelzik a fogyasztói szokásokhoz való alkalmazkodás szükségességét. Ugyanakkor a változások a szabályozásokban és a makrogazdasági bizonytalanság további rugalmasságot igényel az üzletvitelben. „2025-ben készen állunk a további növekedésre, erősítve versenyhelyzetünket, és fenntartható értéket teremtve minden érdekelt fél számára. A dinamikus változások idején továbbra is arra összpontosítunk, hogy minőségi és megbízható megoldásokat hozzunk létre, amelyek megfelelnek vevőink magas szintű elvárásainak és az egyre igényesebb piacnak. Továbbra is erősítjük megbízható partneri pozíciónkat, készen állunk a jövő kihívásaira és lehetőségeire” – mondta végül Došen. 

Az AD Plastik a rangos Platinakulcs díj nyertese, amelyet a Horvát Exportőrök Szövetségének huszadik évfordulója alkalmából ítéltek oda a zágrábi Horvát Állami Levéltárban. A Platinakulcs díj egy különleges elismerés, amelyet azoknak az exportőröknek ítélnek oda, akik bizonyítottan sikeresek és folyamatosan kiválóak az elmúlt tíz, vagy akár mind a tizenhét év során, amióta az exportőrök számára hagyományos díjat, az Aranykulcs díjat megalapították. Az AD Plastik összesen tizenhárom Aranykulcs díjat kapott ebben a tizenhét évben.

„Ez a díj elsősorban csapatunk hosszú távú munkáját, elhivatottságát, hozzájárulását és sikereit tükrözi. Először is szeretnék köszönetet mondani minden munkatársunknak, akiknek odaadó munkája, innovációja és kitartása sikerünk alapját képezi. Exportőrkénti fontosságunk tudatában ez az elismerés további ösztönzést jelent számunkra, hogy továbbra is elkötelezettek maradjunk a további növekedés és kiválóság mellett. Az export a horvátországi gazdasági növekedés, stabilitás és haladás kulcsfontosságú mozgatórugója, és tisztában vagyunk azzal, hogy exportőrként felelősséggel tartozunk – nemcsak üzleti partnereink és ügyfeleink, hanem a horvát gazdaság felé is. Működésünkkel hozzájárulunk a hazai ipar erősítéséhez, új munkahelyek teremtéséhez és Horvátország versenyképességének növeléséhez a globális piacon. Így folytatjuk a jövőben is, és köszönjük a Horvát Exportőrök Szövetségének az elismerést, amely megerősíti, hogy a folyamatos munkát és a fejlődést mindig elismerik” – mondta az AD Plastik Csoport igazgatótanácsának elnöke Marinko Došen.

Az AD Plastik Csoport évek óta az egyik vezető horvát exportcég, amely folyamatosan fektet be a fejlesztésekbe és az innovációba, hogy biztosítsa termékei kiválóságát a nemzetközi piacon. A Horvát Exportőrök Szövetsége 2004-ben alakult, és azóta elkötelezetten képviseli a horvát exportőrök érdekeit, együttműködik az illetékes intézményekkel, oktatásokat és rendezvényeket szervez, valamint növeli a tudatosságot az export fontosságát illetően Horvátország gazdasági növekedése és stabilitása szempontjából.

Az AD Plastik Csoport részt vett a zágrábi Gépészmérnöki és Hajóépítő Kar által szervezett idei Karriernapokon, egyedülálló lehetőséget biztosítva a hallgatóknak és a leendő szakembereknek, hogy megismerjék cégünket és az általunk kínált lehetőségeket.

Képviselőink bemutatták a hallgatóknak az AD Plastik Csoporton belüli különféle karrierlehetőségeket és gyakornoki programokat, valamint bemutatták azokat az innovatív projekteket, amelyeken dolgozunk. A hallgatók rendelkezésére álltak, megválaszolták kérdéseiket az iparágról és a szakmai kihívásokról, de arról is, hogy milyen lehetőségek várnak azokra, akik úgy döntenek, hogy az autóiparban szeretnének dolgozni. A legtöbb beszélgetés a gyártási folyamatokról és a késztermékekről folyt, amelyeket módjukban állt megnézni is.

A jelenlét ezen az eseményen tükrözi az AD Plastik Csoport elkötelezettségét a fiatal tehetségek fejlesztése iránt, valamint azt a vágyat, hogy megosszuk szakértelmünket és elképzeléseinket az autóipar jövőjéről. Az FSB Karriernapjain való részvételünk egy újabb lépés az innováció előmozdításában és a motivált egyének vonzásában, akik csapatunkon belül szeretnének növekedni és fejlődni.

A Horvát Újjáépítési és Fejlesztési Bank (HBOR) által szervezett 21. Nemzetközi Exportösztönzési Konferencián megtartották az „Akcióban a deglobalizáció: Hogyan érinti a nemzetközi kereskedelem széttagoltsága a horvát exportot” című panelt. A testület a horvát ipar prominens képviselőit gyűjtötte egybe, köztük vezérigazgatónkat, Marinko Došent, aki a világpiaci export aktuális kihívásairól és lehetőségeiről beszélt.

„Az elmúlt években az autóipar számos kihívással szembesült, amelyek visszafordíthatatlanul megváltoztattak bizonyos jól ismert modelleket és üzleti mintákat. Az európai autóipar az elektromos autók iránt jelenleg is a vártnál jóval kisebb kereslettel néz szembe, ami befolyásolja az autógyártók terveit. Ezért nem meglepő, hogy az autópiac stagnál, ám az új projektek sorozatgyártásának köszönhetően a bevételeink nőttek, és úgy gondoljuk, hogy a leszerződött mennyiségek meg fognak valósulni” – mondta Marinko Došen.

A pénzügyi sikerek mellett az AD Plastik Csoport határozottan támogatja a fenntarthatóságot az erőforrások felelős felhasználásán keresztül annak érdekében, hogy a jelenlegi generációk igényeit az eljövendő generációk veszélyeztetése nélkül elégítse ki. „A felelősségteljes gazdálkodás és a fenntartható üzletmenet alapvető előfeltételei annak, hogy pozitív hatást gyakoroljunk a környezetre és a társadalomra” – tette hozzá Došen.

A panel munkájában képviselőnkön kívül részt vett Zvonimir Viduka, az ALTPRO igazgatója, Eva Usmiani Capobianco a JGL-től, Gordan Kolak a Končar Elektroindustrija, valamint Svjetlan Stanić a Stanić Csoport képviseletében. A paneltagok bemutatták alkalmazkodási stratégiáikat, és megvitatták a globális ellátási láncok változásaiból adódó új piaci lehetőségeket.

Az AD Plastik Csoport továbbra is aktívan részt vesz a horvát ipar számára stratégiai jelentőségű témákról szóló megbeszélésekben, olyan innovációkat és fenntartható megoldásokat támogatva, amelyek erősítik versenyképességünket a globális piacon.

Az AD Plastik Csoport az első kilenc hónapban működési bevételnövekedést ért el, ami a most közzétett üzleti eredményeken is látszik. Az európai autóipari piac kihívásai ellenére a csoport működési eredménye 17,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, és 111,53 millió eurót tett ki. Az anyavállalat ugyanakkor 85,07 millió euró üzleti bevételt ért el, ami 21,4 százalékos növekedést jelent.

A fenti eredményekből látható a fellendülés folytatódása és a vállalat fenntartható üzleti eredmények elérésére való összpontosítása. Az árbevétel növekedésére a vizsgált időszakban a legjelentősebb hatással az új projektek, melyekben elindult a sorozatgyártás és a kifejezetten ezekhez a projektekhez készült szerszámok értékesítése voltak.

A kamat, adó és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) csoportszinten 8,95 millió eurót tesz ki, ami 23,6 százalékos növekedést jelent a tavalyi év első kilenc hónapjához képest. Az anyavállalat 5,51 millió euró üzleti bevételt ért el, ami 91,7 százalékos növekedést jelent. Csoportszinten 0,58 millió euró nettó nyereséget értünk el, ami 44,4 százalékos növekedést jelent az összehasonlító időszakhoz képest, míg az anyavállalat nettó nyeresége 1,7 millió eurót tesz ki, és jelentős mértékben, 1.343,1 százalékkal nőtt.

„Az európai autóeladások az első kilenc hónapban mindössze 0,6 százalékkal nőttek a tavalyi év azonos időszakához képest, ami a piac stabilitását, de a piac szerkezetében és dinamikájában bekövetkezett fontos változásokat is jelzi. Ugyanebben az időszakban az AD Plastik Csoport ismét bizonyította rugalmasságát és alkalmazkodóképességét, és lényegesen nagyobb növekedést ért el, mint maga a piac. Az európai piacra való összpontosításunk új szerződések megkötését eredményezte 45,7 millió euró értékben, az év végéig pedig további üzletekre számítunk, amelyek erősítik megrendelésállományunkat. A kapacitásoptimalizálással kapcsolatos kihívások ellenére folytatjuk az új projektek fejlesztésébe történő befektetést, abban a hitben, hogy ezek a tevékenységek hosszú távon hozzájárulnak a cég jövedelmezőségének és értékének növekedéséhez” – mondta Marinko Došen, az AD Plastik Csoport vezérigazgatója. 

A projekt- és iparosítási tevékenység folytatása jellemezte az idei év harmadik negyedévét is, a sorozatgyártás kapacitáskihasználtságra, jövedelmezőségre és eladósodottságra gyakorolt ​​teljes hatása a következő időszakokban mutatkozik meg, amikor elérjük a szerződéses mennyiségeket. „Az európai autóipar egyik legfontosabb kihívása az elektromos járművek értékesítésének a tervezettnél és vártnál lényegesen lassabb növekedése, amely hatással volt az egész iparág általános dinamikájára. Az elektromos járművek iránti kereslet csökkenése a gyártók üzleti döntéseiben is megmutatkozik, akik stratégiáikat és gyártási terveiket a piaci igényekhez igazítják. Az autóipari piac előtt álló kihívások szélesebb körű gazdasági és társadalmi változásokat tükröznek. Hosszú távon megkérdőjelezhetetlen a fenntartható technológiák és a zöld átállás felé való orientáció, de az átállásnak fokozatosnak és a helyzethez igazodónak kell lennie. Az AD Plastik Csoport folytatja a kapacitás optimalizálást, a költséghatékonyság növelését és az innovatív megoldások fejlesztését. Célunk továbbra is egyértelmű: a fenntartható növekedés biztosítása és hosszú távú értékteremtés részvényeseink és partnereink számára” – mondta Došen.

Az AD Plastik Csoport 2024 első félévére vonatkozó üzleti tevékenységének közzétett eredményei a piac élénkülésének és a cég működésének szemmel látható folytatódását mutatják. Az előző év azonos időszakához képest a Csoport üzleti bevétele 21,6 százalékkal nőtt és 80,30 millió eurót tesz ki. Az anyavállalat ugyanakkor 62,53 millió euró üzleti bevételt ért el, ami 26,1 százalékos növekedést jelent. A bevételek növekedésére nagy hatással vannak azok az új projektek, amelyek sorozatgyártását az év folyamán kezdtük meg.

A kamat, adó és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) csoportszinten 6,52 millió eurót tesz ki, ami 23,6 százalékos növekedést jelent a tavalyi év első félévéhez képest. Az EBITDA az anyavállalat szintjén 44,5 százalékkal nőtt és 4,56 millió eurót tesz ki. Csoportszinten 1,82 millió euró nettó nyereséget értünk el, ami 43,7 százalékos növekedést jelent az összehasonlító időszakhoz képest.

„Az elért eredmények azon új projektek sikeres megvalósításán alapulnak, melyekbben megkezdtük a sorozatgyártást. Iparosítási és projekttevékenységünk továbbra is javában zajlik. Az év végéig további hat projekt sorozatgyártása indul el, az első félévben megkezdettek pedig sikeresen haladnak a szerződött mennyiségek elérése felé. Értékesítési tevékenységünk ugyanakkor nagyon intenzív, ami erősíti pozíciónkat és hozzájárul a további bevétel növekedéshez. A beszámolási időszakban 9,2 millió euró értékben kötöttünk új üzletet, az év második felében pedig ennek a trendnek a folytatódására és újabb szerződések aláírására számítunk” – mondta az AD Plastik Csoport Igazgatóságának elnöke, Marinko Došen. 

Folytatódnak a fejlesztésekbe, a specifikus berendezésekbe és az új projektek visszaváltható csomagolásaiba történő beruházások, ugyanakkor a tavalyi év végéhez képest az adósságállomány csökkenése figyelhető meg.

„A pénzügyi stabilitás megőrzése, a kapacitáskihasználás növelése és a jövedelmezőség növelése iránti elkötelezettségünk változatlan, és hisszük, hogy az új projektek további megvalósítása, az intenzív értékesítési tevékenység, valamint a fejlesztésre és minőségre való stratégiai irányultságunk hozzájárul a pozitív üzleti trendek folytatódásához. Biztosak vagyunk abban, hogy tudásunkkal és tapasztalatunkkal még nagyobb sikereket érhetünk el, és biztosíthatjuk cégünk stabil növekedését és prosperitását. Optimistán tekintünk a jövőbe, tudatában vagyunk a leküzdendő kihívásoknak és a lehetőségeknek” – mondta Došen. 

Az „A tapasztalat aranyat ér” című projekt részeként az AD Plastik aktívan részt vesz a fogyatékkal élők foglalkoztatásának ösztönzésében. Idén is nyolc fogyatékkal élő diák kapott lehetőséget arra, hogy horvát vezető cégeknél, köztük az AD Plastiknál szerezzen gyakorlatot. A 12 éve tartó projekt több mint 190 diákot kötött össze munkáltatókkal, közülük 12-en állandó foglalkoztatottak lettek. Ez a kezdeményezés jelentősen hozzájárul a társadalmi befogadáshoz és a munkaerő-piaci egyenlőséghez. Többek között erről a témáról is szó esett a „Fogyatékkal élők a horvát munkaerőpiacon – kihívások és lehetőségek” című panelen, amelyen Krešimir Mikulandra humánerőforrás-fejlesztési koordinátor is részt vett.

„Szilárdan hiszünk a befogadó munkakörnyezetben, és aktívan támogatjuk a fogyatékkal élők foglalkoztatását. Elismerjük egyedülálló tehetségüket és csapatunkhoz való hozzájárulásukat. Bár a munkaterület és a folyamatok átalakításával járó kihívásokkal szembesülünk, elkötelezettek vagyunk az olyan feltételek megteremtésében, amelyek lehetővé teszik az összes munkavállaló egyenlő részvételét. Elkötelezettségünk nem csupán etikai kötelezettség, hanem stratégiai előny is, amely gazdagítja munkaközösségünket, és hozzájárul a vállalat hosszú távú sikeréhez” – mondta Krešimir Mikulandra.

A Lider első Pénzügyi és Befektetési Fórumának második napján a hazai pénzügyi és reálszektor számos releváns szereplője gyűlt össze, továbbá átadták a legjobb horvátországi kis-, közép- és nagy termelőberuházások díját.

Az AD Plastik külön elismerésben részesült a folyamatos befektetésekért, a díjat pedig Katija Klepo igazgatósági tanácsadó vette át, aki részt vett a „Ki mibe fektet be és hogyan válasszunk” panelen is.

„Idén bejelentettünk egy beruházást autókülső termékek fejlesztésébe, amelyek stratégiai termékek, amelyekre a cég tervezett növekedését alapozzuk. A beruházás értéke meghaladta a 2,5 millió eurót, ami elsősorban a fröccsöntő szerszámokra, valamint a vibrációs és ultrahangos hegesztéshez szükséges kiegészítő berendezésekre vonatkozik. Bár a megrendelő eleinte ragasztási és meleglevegős technológia alkalmazását igényelte, a tervezetthez képest bebizonyítottuk a vibrációs és ultrahangos hegesztés minden előnyét. Az említett technológia cseréjével csökkennek a munkaerőköltségek, a villamosenergia-fogyasztás és a kockázatok, továbbá különösen fontos a teljes szénlábnyomra gyakorolt pozitív hatás. Ezzel megerősítettük kapcsolatunkat a megrendelővel, jó referenciákat és jövőbeli megkereséseket biztosítottunk” – mondta Katija Klepo, az állami intézményekkel és alapokkal való kapcsolatok tanácsadója. A beruházások egyre fontosabbak a hazai termelő cégek számára, a panelen pedig, ahol Klepo a termelőkapacitások korszerűsítésébe való befektetés fontosságát és az autóipar fenntarthatósági és energiahatékony technológiák iránti igényét hangsúlyozta, konkrét példákat is hallhattak.