Oroszországban április végén már hagyományosan környezetrendezési és tisztítási akciók kerülnek megrendezésre. Minden városban figyelmet szentelnek az utcák, parkok, terek és települések kinézetének. A valaha spontán szombati akciók manapság városi ünnepnek számítanak. A lakosok érdeklődése a természet és az utcák tisztasága iránt fokozatosan nőtt és az akciók nagy méretet öltöttek Az AD Plastik Togliatti dolgozói a „Zöld tavasz” orosz környezetvédelmi projekten belül tisztító akciót szerveztek a gyár területén.

Az AD PLastik Csoport 2017 első három hónapjára vonatkozó jelentése sikeres évkezdetet mutat. A Csoport üzleti bevételei a vizsgált időszakban 268,8 millió kunát tesznek ki, ami 4,1 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Látható, hogy az egész Csoport szintjén szünet nélkül folyik a munka a költségek és a gyártási folyamatok racionalizálásán. 

„Az első negyedév eredményei elégedettségre és további optimizmusra adnak okot. Jelentős üzleti bevételekre tettünk szert, az EBITDA az előző év azonos időszakához képest. 17,7 százalékkal nőtt, a Csoport nettó nyeresége pedig továbbra is nő és az első három hónapban 23,4 millió kunát tesz ki”, monda az Igazgatóság elnöke, Marinko Došen

Az EBITDA csoportszinten 42,3 millió kuna, ami az előző év azonos időszakában megvalósított 35,9 millió kunához képest bizonyítja a költséghatékonyság folyamatos javulását. Az első három hónapban a hiteladósság 13 millió kuna összegű csökkenését is feljegyezhettük. A jó eredményeket legfőbbképp a stabil termelésnek és a kulcsfontosságú vevők által felvázolt operatív tervek megvalósításának köszönhetjük, valamint ugyanúgy közrejátszott az egyértelmű üzleti stratégia és annak megvalósítása is. Az orosz gyárak által elért jó eredmények az értékesítés csökkenés végeleges megállítására utal, azaz a piac feléledéséről árulkodnak.

„Az üzletvitelünkben továbbra is növekedésre törekszünk a meglévő piacokon, a folyamatok optimalizálására, de az új piacnyitásra is. A vállalatunk piaci értéke folyamatosan nő, ami tovább ösztönöz minket és igazolja a kitűzött stratégia helyességét. Biztos vagyok benne, hogy megvalósítjuk a megadott terveinket és céljainkat és ezzel folytatjuk a vállalatunk pénzügyi pozícióinak erősítését”, mondta Marinko Došen.

Az éppen közétett átvizsgált éves jelentés szerint az AD Plastik Csoport nettó nyeresége jobb a vártnál. Az üzletviteli hatékonyság javításával és a működés racionalizációjával javult a jövedelmezőség, erről pedig a megvalósított 5,3 százalékos nettó jövedelem árrés is tanúskodik, illetve a 49,7 millió kuna nettó nyereség is. Az EBITDA árrés 14,5 százalék és az előző évben megvalósított 11,2 százalékhoz képest növekedést mutat. Az EBITDA 135,9 millió kuna és az előző évhez képest 18,3 százalékkal nagyobb. A vizsgált időszak üzleti bevételei valamivel alacsonyabbak és 935,8 millió kunát tesznek ki.

Az átvizsgált éves eredmények valamivel jobbak az elsődlegesen közre adott adatoknál, amivel kimondottan elégedettek vagyunk. Már egymást követő második évben nagyon jó üzleti eredményeket érünk el és biztosak vagyunk, hogy ez a trend továbbra is folytatódik. A bevételek kisebb esése ellenére, az üzleti kiadások esése jelentősen nagyobb, amit a megvalósított EBITDA és a Csoport nettó nyerségének növekedése is mutat.”, mondta Marinko Došen elnök.

A hiteladósság 38 millió kuna összegű csökkentésével és a beszállítók iránti kötelezettségek 42,4 millió kuna összegű csökkentésével az AD Plastik Csoport tovább javított pénzügyi egyensúlyán. 2016-ban újabb munkák vannak tervben, amelyek értéke egy teljes gyártási évben 20 millió eurót tesznek ki évente.

„A részvény ára 2016 végén 138 kuna volt, és ez 40,2 százalékos növekedést jelent 2015-höz képest. A részvényár növekedés 2017-ben is folytatódott, amit a részvény márciusi 165 kuna összegű ára is mutat. A negatív tőzsdei mozgások ellenére, az AD Plastik részvény ára megtartotta az egyensúlyát. Ebben az évben a bevételt 6 százalékkal tervezzük növelni az üzletviteli hatékonyság további javítása mellett. Ez minden bizonnyal megnöveli a vállalat piaci értékét is az összes érdekelt fél örömére” mondta Marinko Došen.

Az idén is az AD Plastik Csoport minden telephelyén megrendezésre került az ADP Nap. A dolgozókkal való eszmecsere céljából Solinban Társalgóban lehetett részt venni. A solini gyár dolgozóinak a gyáron belül megrendezett ünnep mellett lehetőségük volt részt venni Neno Belan koncertjén is, amelyhez a cég biztosította a belépőket. A menedzsment team building-je Zadarban volt, az ilyenfajta kötetlen összejövetelek a csapatmunka javítása és a bizalom növelése mellett mindig jó szórakozást és még hosszan emlegetett eseményeket biztosítanak. Boldog ADP Napot kívánunk!

Az ADP Nap alkalmával Útmutató a belső kommunikációhoz címen kiadásra került egy dokumentum, amelynek célja az AD Plastik Csoporton belüli kommunikáció javítása. Az eredményes belső kommunikáció sikeressé tesz minket, a hasznos javaslatok, magyarázatok, példák és eszközök megkönnyítik a dolgozók mindennapos munkáját. A horvát nyelvterülethez kiadásra került egy nyelvtan füzet is, amely célja a nyelvkultúra javítása és a mindennapos üzleti kommunikáció könnyítése. A nyelvünk megóvása céljából és a nyelvi, valamint társadalmi hovatartozásunk tiszteletben tartása érdekében, a megfelelő és nyelvtanilag helyes üzleti kommunikáció hozzátartozik a személyes és a csoportbeli kultúrához. Mindegyikünk felelős a közöttünk folyó kommunikációért, ezért tegyünk azért, hogy ez érthető és eredményes legyen.