A Zágrábban megtartott gyűlésen Marinko Došent választották meg az Oroszországgal való gazdasági együttműködés Üzleti Tanácsának új elnökévé. Az AD Plastik Csoport igazgatósági elnöke köszönetet mondott az iránta kifejezett bizalomért, és bemutatta a Tanács idei munkaprogramját.

„Oroszországban úgy a legegyszerűbb vezetni az üzletet, ha a termelést oda helyezzük ki. Ily módon sikerül valahogy kikerülni a komplikált, adminisztratív és vám előírásokat és eljárásokat. Sajnos a két ország között még mindig fennállnak nehézségek, ezért a legjobb munkamód, ha az üzletvitelt Oroszországba helyezzük ki, így elkerülhetjük a szélsőséges politikai befolyásokat, amelyek az üzletembereknek nem kedveznek. Az AD Plastik Csoport már 25 éve fennáll a mai Oroszország piacán. Két gyárunk van ott, ahol több mint 800 dolgozót alkalmazunk, és körülbelül 45 millió euró az évi jövedelmünk. Mindegyik horvát cégnek megvan az esélye arra, hogy az orosz piacon megtalálja a saját helyét, ahol 150 millió vevővel számolhat. Véleményem szerint a horvát gazdaság iparosítása nagyon fontos, mert úgy gondolom, hogy az iparnak nagyobb aránnyal kell jelen lenni a horvát GDP-ben” mondta ez alaklommal Marinko Došen.

Horvátország és Oroszország között a gazdasági kapcsolatok kiegyensúlyozottak, és az elmúlt években tovább növekednek. A horvátországi orosz nagykövet, Anvar Azimov üzenetében elmondta, hogy a gazdasági kapcsolatoknak nagy hajtóerejük van, ezért folyamatosan javulniuk kell.

Az Üzleti Tanács gyűlése után „Sikeres üzletvitel az orosz piacon” címmel szemináriumot tartottak, ahol bemutatták az EU cégek számára az orosz piacon érvényben lévő általános feltételeket. Különösen hangsúlyt helyeztek az üzleti feltételek bemutatására a horvát cégeknek az oroszországi Nižnji Novgorodban , ahová 2019 első félévében horvát gazdasági küldöttség látogatása van eltervezve.

Az AD Plastik Csoport üzletvezetői és az AD Plastik részvénytársasági előzetes, nem felülvizsgált jelentése a 2018-as évről a sikeres üzletvitel folyamatosságáról tanúskodik. Rekord üzleti bevétel és a nettó nyereség került feljegyzésre, így a Csoport üzleti jövedelme 1,3 milliárd kuna, amely 21,02 %-os növekedést jelent.

Az elért üzleti bevétel növekedése és a kedvező nettó pénzügyi eredmény biztosította a Csoport rekord 87,3 millió kuna nettó nyereségét, amely a tavalyihoz képest 24,3%-kal több. Az anyavállalatnál ez 63%-os növekedést jelent, 87,03 millió kunával.

„Ismét még egy nehéz és sikeres év áll mögöttünk, amelyben rekord üzleti bevételeket és a nettó nyereségét értünk el. A múlt év az új projektek előkészítésének a jegyében telt el, amelyben több mint hetvenet indítottunk el, s ebből húszban elkezdődött a sorozatos gyártási folyamat. Az elmúlt évben nagy jelentőséggel bír az a tény, hogy megvásároltuk a Tisza Automotive magyar céget, amellyel garantáljuk a folyamatos fejlesztést és növekedést az autóipar egyik leggyorsabban növekedő piacán. Elégedettek vagyunk az elért eredményekkel és 136 millió értékű munkaszerződésekkel ebben a konkrét időszakban”, jelentette ki Marinko Došen, az AD Plastik Csoport Igazgatóságának elnöke.

A Csoport szintjén a megvalósult EBITDA 159,7 millió kuna, amely a tavalyihoz képest 0,8%-os növekedést mutat, és az anyavállalatnál ez 12,8%-os csökkenést jelent, főleg az új projektek bejáratásához szükséges költségek miatt.

„Az idei évet, amelyet sikeresen kezdtünk el, valószínűleg az új szerződéses projekteken belüli sorozatos gyártások és technológiai fejlesztések fogják jellemezni. A felvásárlóink jelzései nagyon jók, és az új munkamegbízások alapján a jövedelem további növekedésére számítunk. A horvátországi telephelyeinken jelentős befektetéseink lesznek a kapacitásunk növelésébe, és új mellék technológiákat vezetünk be, amelyek a meglévő termék portfoliónak többlet értéket fog adni. Üzletvitelünk iparágához való állandó felzárkózásával magas célokat tűztünk ki magunk elé”, mondta Marinko Došen.

A csoport pénzügyi helyzete stabil, de a tavalyihoz képest megváltozott, mégpedig azért, mert felvásároltuk a Tisza Automotivot, és valamivel alacsonyabb az EBITDA. Az AD Plastik részvényeinek értéke a megfigyelt időszakban 4,1 százalékkal nőtt, eltérően a CROBEX-től, amelynek értéke 5,1%-kal csökkent. A részvény politika szerint folytatjuk az osztalék kifizetést, így az elmúlt évben részvényenként 10 kuna került kifizetésre.